Szívesen olvasok magam is okos mondatokat másoktól, olyanokat, amelyek az élet legfontosabb kérdéseit boncolgatják. Különösen népszerűek ezek a gyorsan oldódó bölcsességek a közösségi portálokon. Veszik, viszik őket, teszteltem én is, ha ilyet osztok meg, mindig megugrik a népszerűségem. Van, aki napi lelki betevőnek használja, megnyugtató kapaszkodónak, mások a csodavárásukat elégítik ki velük.

Ám akadnak többen is, akik komoly üzletet csinálnak abból, hogy megmondják az általános tutit.

Az a kételyem a mindenkinek egyformán jó utat ajánló önismereti kurzusokkal kapcsolatban, hogy elsősorban a megmondó emberről szólnak. Az ő útkeresését másolják a résztvevők, akik közül sokaknak nem ez az útjuk. Az általa tapasztaltakat erőltetik magukra a változásban reménykedők, és lehet, hogy ezzel felesleges kanyart tesznek, netán zsákutcába jutnak. Olyan ez, mint akinek fáj a hasa, és bevesz egy fájdalomcsillapítót. Lehet, hogy működik, de mi van, ha közben perforálódik a vakbele, amit azért nem vesz észre, mert elfedte a fájdalmat.

A lelkünk működése nagyon is egyedi, különleges. Önismeretbe fogni anélkül, hogy tudnánk, milyen kötések, kötődések, vállalások lapuknak meg a tudattalanunkban, vakmerőség. Felesleges időpocséklás, és alibizés.

Így nem az a lényeg, mit tanít valaki például arról, milyenek a férfiak. A mondandóját esetleg magáról mintázza, és ha történetesen férfiból van a „megmondó”, ő bizony csak egyetlen példány, kevés tapasztalása stimmel a többiekre.

Ha meg nőből van, szintén bánjunk óvatosan azzal, amit tőle hallunk, hiszen a véleményét annak megfelelően alakította ki, ahogyan vele bántak az útjába kerülő férfiak.

Kevés az olyan önjelölt, általános tutit mondó önismereti tanító, akinek tökéletes a szerelmi élete.

Praktikusabb tehát, ha azt vizsgálod meg, te hogyan viszonyulsz a férfiakhoz/nőkhöz, azaz mi motiválja a párválasztásodat. Innentől pedig csak olyan egyedi dolgok kerülhetnek a felszínre, amikhez hasonló talán akad, de tökéletesen ugyanazt senki nem élte át, mint te. (Ez például ott bizonyosodik be, hogy még az egy családon belül felnőtt, azonos nemű testvérek – akiknek pedig ugyanaz volt a gyerekkoruk –, is egészen eltérő lelki folyamatokat élnek meg.)

Én azért hiszek a családállításban, mert ez a módszer épp azt mutatja meg, méghozzá személyre szabottan, miért működsz így vagy úgy a hétköznapjaidban. Felfedi a lelki túlélési stratégiáidat, segít megérteni ezek létrejöttének okát, és útbaigazítást ad ahhoz is, mit kell tenned a változásodért. Ha ezt valaki már letisztázta, és meghozta a döntéseit, általában boldogul önállóan, vagyis elkezdi élni az életét. Vagy: sokkal hatékonyabban tudja kiválasztani azt a segítséget, amire még igénye, szüksége lehet. Nem vaktában lő, hátha talál, célzottan haladhat előre.

Csak egy példát hadd mondjak: van egy nagyon kedves ifjú hölgy kliensem, aki miután elhitte végre, hogy nyugodtan lehet olyan, amilyen szeret lenni, sokkal gördülékenyebben kezdett randevúzni. Most, ha valamire rá akar kérdezni a számára fontos pasinál – például: mikor találkozunk legközelebb? – megteszi. A számára megfelelő férfi ugyanis arról ismerszik meg, hogy ezt a kérdést természetesnek veszi, nem ijed meg tőle, és őszintén válaszol akkor is, ha épp nem ér rá. Mert ez a lány jól fogadja az ilyen őszinte választ. Ám amíg általános recepteknek megfelelve viselkedett (várd ki, amíg a férfi hív), kis híján beleőrült abba, ha a pasik nem jelentkeztek vissza. A pasik meg azért sunnyogtak, mert az általános tapasztalásokat alapul véve, nem merték megmondani neki, hogy most (és holnap sem), épp nem érnek rá… Ugye, értitek…:-)